haziszarnyasok (tyuk kakas)

A házityúk súlya 0,5-5-7 kg-ig terjedhet. A kakas rendszerint nehezebb a tojónál. A törpékhez az 500 és 1200 g körüli fajtákat sorolják. Megkülönböztetnek még közepes és nagy testű fajtákat.
A tyúkoknak egy különlegességük a tarajuk, melynek igen sokféle megjelenési formája lehet (egyszerű, rózsa, borsó, szarv, stb.). A kakasok taraja nagyobb, mint a tojóké.
A tyúkok ivari dimorfizmusát erősíti még a kakasok többnyire legyezőszerű farktolla.
Csüdnek a láb tollmentes részét nevezik. Bár egyes fajtáknál ez is lehet tollas, például cochin, melyeknél a tollazottság még az ujjakra is ráfut. A tyúkoknál három ujj előrenéz, a negyedik hátra. Egyes fajták különlegessége, hogy öt ujjuk van (például német lazac tyúk), ez esetben kettő néz hátra.
Az idős kakasok egy ún. „sarkantyúval” rendelkeznek, mely valamiféle fegyver szerepét tölti be támadásoknál. Ez a sarkanyú idős kakasoknál igen hosszúra és hegyesre nőhet.

Táplálékkeresés 

Természetes környezetükben a tyúkok magvakat, gilisztákat, csigákat, rovarokat, egereket fogyasztanak. A tyúkok táplálékkeresés közben nagyon figyelnek, szívesen tartózkodnak fedezékben gazdag környezetben. Gyomrukban vagy a begyükben apró kövek segítségével őrlik meg a táplálékot. Ürülékük az úgynevezett kloákán keresztül távozik.

Története

Molekuláris biológia teszi lehetővé azt a feltételezést, hogy a házityúk (Gallus gallus domesticus) a Burma-bankivatyúktól (Gallus gallus) származik. Kínából származó csontleletek utalnak arra, hogy már az i. e. 6. században végbemehetett a háziasítás. Megbízható bizonyítékok a háziasításról az Indus környékéről származnak i. e. 2500-2100-ból. Az első európai leletek a korai jégkorszakból származnak. Az akkori tyúkok még jól tudtak repülni, kevésbé voltak területhűek, mint a mai tyúkok, ezért folyamatosan ólakban tartották őket. Németországi leletek mellett franciaországiakat is találtak, utóbbi helyre feltehetően a föníciaiak által került. Időszámítás előtti 5./4. századból Svájcban is találtak leleteket Möhlin környékén.
A házityúk háziasításával kapcsolatban két, egymásnak részben ellentmondó elmélet létezik.
A korábbi elmélet szerint a házityúk monofiletikus származású, tehát egyetlen őstől származik. Ezek szerint a házityúk őse a bankivatyúk, amely Elő- és Hátsó-Indiában, valamint Indonézia legtöbb szigetén őshonos. Azt az elméletet alátámasztó érvek a következők:

• a bankiva, változékonysága miatt, könnyen képez fajtákat,
• a házityúk alapszínei felfedezhetők a bankiva színeiben,
• a hangjuk egyforma,
• a bankiva – házityúk keresztezések szaporodóképes utódokat eredményeznek.

Az újabb vizsgálatok egyre inkább a házityúk több ősre visszavezethető, polifiletikus származására utalnak. Ezek szerint következő fajok vehettek részt a házityúk kialakulásában:

• bankivatyúk vagy vörös dzsungeltyúk (Gallus ferrugineus),
• ceyloni dzsungeltyúk (Gallus lafayetti),
• szürke dzsungeltyúk (Gallus sonneratti),
• jávai dzsungeltyúk (Gallus varius).

A kutatók érvei szerint a házityúk populációjában túl nagy a változatosság ahhoz, hogy ez egyetlen ősre legyen visszavezethető. Ezen kívül vannak olyan tulajdonságai, amelyek a bankivánál hiányoznak (például öt lábujj). Könnyű szelídíthetőségét valószínűleg a szürke dzsungeltyúknak köszönheti.