A macska háziasítása és története
A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott, kezdete az ember letelepedésének időszakára tehető.
Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek azt bizonyítják, hogy a folyamat már jóval előbb elkezdődött, mint ahogyan azt ma gondoljuk. Különböző maradványokat találtak
Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre becsülik. Egy ideig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek tényleg háziasított állatok lehettek, de egy
francia paleozoológus,
Jean-Denis Vigne és munkatársai
2004 áprilisában a
ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori
kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.
[8][9] Anatóliában is találtak olyan, körülbelül
i. e. 6000 táján készült szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása
Elő-Ázsia területén már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Egy 2007-es DNS-vizsgálat eredménye szerint ősétől már 100-130 ezer évvel ezelőtt elvált, jóval korábban, mint azt a régészeti leletek bizonyítják, majd a
termékeny félhold területén élő emberekhez szegődött, hamarabb, mint a
kutya.
Az
ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló első leletek (
múmiák és írásos adatok) az Ó- és Középbirodalom közötti időszakban (
i. e. 2000 körül) keletkeztek, mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént, ugyanis a „miú” és „mií” (avagy „imiú” és „imií” néven feljegyzett hím és nőstény macskákról nem derült ki egyértelműen, hogy vadállatok voltak-e. Kezdetben csak szent állatként –
Básztet szent állataként – tisztelték őket (elpusztításuk
halálbüntetést vont maga után és saját kultuszuk alakult ki, később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat, mert
magtáraiktól távol tartották az
egereket és más
rágcsálókat, sőt a
sivatagból betévedő
kígyókat is. A macskakultusz erejét jól példázza az az
i. e. 525-ben lezajlott hadjárat, mely során
II. Kambüszész,
perzsa király meghódította Egyiptomot, miután
Pelusium ostrománál katonái fedezéséhez élő macskákat (és más szent állatokat) használt fel, mivel rájött, hogy emiatt hadseregével az egyiptomiak nem lesznek hajlandók harcba szállni. (Megjegyzendő, hogy Perzsiában, ahol ez idő tájt a macskákat nem kedvelték különösebben, a
muzulmán hit elterjedéséig a
kutya számított szent állatnak, bár a fekete macska ezután is a gonoszságot szimbolizálta.)
Szicíliai Diodórosz is feljegyzett egy
Julius Caesar idejében történt esetet, mikor a feldühödött tömeg végzett egy
rómaival, aki véletlenül megölt egy macskát.
Közvetett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az ősi Egyiptom szent macskáinak egyenes ági leszármazottai napjainkban a
kenyai Lamu szigetvilágában élnek. A közvetett bizonyítékok: a hasonló testfelépítés, az archeológiai bizonyíték az évezredes élőhelyekre vonatkozóan, a Lamu és Egyiptom között zajlott
vörös-tengeri kereskedelem és a szigetek
genetikai elkülönülése.
Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a
Távol-Keleten már
i. e. 1500 körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló
Indiából kerülhetett oda, ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet. Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben az értékes
selyem kártevőktől való megvédéséhez használták fel.
Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget.
Az
ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották őket. Habár
Európában már az
i. e. 5. században megjelentek a macskák az
Itáliai-félszigeten létrehozott görög
Magna Graecia tartományban, viszonylag későn, az
1. században kezdtek elterjedni az
Észak-Afrikából és a
Közel-Keletről érkező állatok, melyek génállományát a későbbiekben az európai vadmacskával történő kereszteződés gazdagította Egyiptomból az akkortájt féltve őrzött macskák első példányait a görögök csempészték ki, és mire a fáraó csapatokat küldött a visszaszerzésükre, már megkezdődött az állatok terjesztése (a
föníciaiak részvételével) a
Földközi-tengeren keresztül.
Britanniába (ahogy
Pannóniába is), az első példányokat a rómaiak vitték be, akik számára az eleinte luxusállatként tartott macskák a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak.
A kora
középkorban a macskák Európa-szerte elterjedtek, mivel egyértelműen hasznosnak bizonyultak a földműveléssel foglalkozó területeken és a városokban is. A 9-
10. század táján élt walesi uralkodó,
Hywel Dda (avagy Jó Hovel) még törvényben tiltotta meg a macskák bántalmazását és elpusztítását (amellett, hogy árukat is meghatározta). Ekkortájt Angliában a ritka és értékes macskák még az udvari nemesség hölgytagjainak társállataiként éltek. A későbbiekben azonban a
keresztény egyház a
sátán képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének kezdte tekinteni őket, és híveinek a macskák megkínzását és megölését javasolta. Azt is hirdették, hogy a
boszorkányok éjszaka macska alakját öltik magukra.
1484-ben
VIII. Ince pápa pogány állatoknak kiáltotta ki őket, és ezzel hivatalosan is megkezdődött az
évszázadokon át tartó üldözésük. Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására az egerek és a
patkányok óriási számban elszaporodtak, és egyúttal ez tehető felelőssé a
járványok, köztük a fekete halál, azaz a
pestis megjelenéséért is.
A
tengerészek ebben az időszakban is kedvelték őket, az
angol haditengerészetnél például bekerültek a legénységi állományba. Úgy vélték, hogy szerencsét hoznak gazdájuknak, és megmutatják a kedvező
szeleket. Saját
nyelvükben gyakran megjelenik például a
cicamancs, ami gyenge szellőt jelent. A
hajókon, a 15. és a
18. század között a világ összes tájára eljutottak, köztük
Új-Zélandra is, ahol helyrehozhatatlan pusztítást végeztek az őshonos, röpképtelen
futómadarak körében.
A kor haladtával az emberek egyre jobban felismerték hasznukat, tartásuk ismét természetessé vált. A
19. században még mindig akadtak olyan könyvek, melyek rossz színben tüntették fel a macskákat. Tudatos tenyésztésük kezdete is erre az időszakra tehető.
1871-ben került sor az első európai macskakiállítás megrendezésére, a
londoni Crystal Palace-ben.
A
20. századra az egyik leggyakoribb háziállattá vált, emellett orvosi, genetikai és fiziológiai kutatások alanyaként kezdték felhasználni. Magatartásuk az
1960-as években lett vizsgálat tárgya. Egyes példányaik az első
emberes űrutazásokat előkészítő kísérleti repüléseken is részt vettek. A becslések alapján a kedvtelésből tartott egyedek száma az
1990-es években a történelem során először haladta meg a kutyákét, a
21. század elejére pedig a házi macskák létszáma világszerte meghaladta az 500 milliót. A háziasítás ellenére is képesek vadon élni, és gyakran kisebb kolóniákat alkotnak.
Mikor kell állatorvoshoz vinni a macskát?
A macska gyengülő egészségi állapotára és a betegségekre utaló jelek korai felismerésével megmentheted a cica életét. A hányás, a hasmenés vagy a megmagyarázhatatlan vérzés egyáltalán nem tekinthető természetesnek, azonnali állatorvosi vizsgálatot követel.
A macskák egészségét nem könnyű meghatározni, főleg ha azt próbálod eldönteni, hogy vidd-e állatorvoshoz vagy sem. Ez azért van, mert tökéletesen képesek álcázni a fájdalmat, és bármit, amit éreznek. Azonban van néhány tünet, mely romló egészségi állapotra és betegségre utal, ezek előrejelzik, hogy mikor szükséges őket orvoshoz vinni. Előfordulhat, hogy a tünetek közül néhánynak az oka ugyanaz és könnyen kezelhetőek. Ha valamiben nem vagy biztos a tünetekkel kapcsolatban, kérdezd meg az állatorvost!