házi kedvencek

2011-02-01T00:58:00.000-08:00

lehet érdeklődni a következő e-mai len fancsalikatain@freemail.hu címen

haziszarnyasok (tyuk kakas)

2010-11-18T00:29:00.000-08:00

A házityúk súlya 0,5-5-7 kg-ig terjedhet. A kakas rendszerint nehezebb a tojónál. A törpékhez az 500 és 1200 g körüli fajtákat sorolják. Megkülönböztetnek még közepes és nagy testű fajtákat.
A tyúkoknak egy különlegességük a tarajuk, melynek igen sokféle megjelenési formája lehet (egyszerű, rózsa, borsó, szarv, stb.). A kakasok taraja nagyobb, mint a tojóké.
A tyúkok ivari dimorfizmusát erősíti még a kakasok többnyire legyezőszerű farktolla.
Csüdnek a láb tollmentes részét nevezik. Bár egyes fajtáknál ez is lehet tollas, például cochin, melyeknél a tollazottság még az ujjakra is ráfut. A tyúkoknál három ujj előrenéz, a negyedik hátra. Egyes fajták különlegessége, hogy öt ujjuk van (például német lazac tyúk), ez esetben kettő néz hátra.
Az idős kakasok egy ún. „sarkantyúval” rendelkeznek, mely valamiféle fegyver szerepét tölti be támadásoknál. Ez a sarkanyú idős kakasoknál igen hosszúra és hegyesre nőhet.

Táplálékkeresés

Természetes környezetükben a tyúkok magvakat, gilisztákat, csigákat, rovarokat, egereket fogyasztanak. A tyúkok táplálékkeresés közben nagyon figyelnek, szívesen tartózkodnak fedezékben gazdag környezetben. Gyomrukban vagy a begyükben apró kövek segítségével őrlik meg a táplálékot. Ürülékük az úgynevezett kloákán keresztül távozik.

Története

Molekuláris biológia teszi lehetővé azt a feltételezést, hogy a házityúk (Gallus gallus domesticus) a Burma-bankivatyúktól (Gallus gallus) származik. Kínából származó csontleletek utalnak arra, hogy már az i. e. 6. században végbemehetett a háziasítás. Megbízható bizonyítékok a háziasításról az Indus környékéről származnak i. e. 2500-2100-ból. Az első európai leletek a korai jégkorszakból származnak. Az akkori tyúkok még jól tudtak repülni, kevésbé voltak területhűek, mint a mai tyúkok, ezért folyamatosan ólakban tartották őket. Németországi leletek mellett franciaországiakat is találtak, utóbbi helyre feltehetően a föníciaiak által került. Időszámítás előtti 5./4. századból Svájcban is találtak leleteket Möhlin környékén.
A házityúk háziasításával kapcsolatban két, egymásnak részben ellentmondó elmélet létezik.
A korábbi elmélet szerint a házityúk monofiletikus származású, tehát egyetlen őstől származik. Ezek szerint a házityúk őse a bankivatyúk, amely Elő- és Hátsó-Indiában, valamint Indonézia legtöbb szigetén őshonos. Azt az elméletet alátámasztó érvek a következők:

a bankiva, változékonysága miatt, könnyen képez fajtákat,
a házityúk alapszínei felfedezhetők a bankiva színeiben,
a hangjuk egyforma,
a bankiva – házityúk keresztezések szaporodóképes utódokat eredményeznek.

Az újabb vizsgálatok egyre inkább a házityúk több ősre visszavezethető, polifiletikus származására utalnak. Ezek szerint következő fajok vehettek részt a házityúk kialakulásában:

bankivatyúk vagy vörös dzsungeltyúk (Gallus ferrugineus),
ceyloni dzsungeltyúk (Gallus lafayetti),
szürke dzsungeltyúk (Gallus sonneratti),
jávai dzsungeltyúk (Gallus varius).

A kutatók érvei szerint a házityúk populációjában túl nagy a változatosság ahhoz, hogy ez egyetlen ősre legyen visszavezethető. Ezen kívül vannak olyan tulajdonságai, amelyek a bankivánál hiányoznak (például öt lábujj). Könnyű szelídíthetőségét valószínűleg a szürke dzsungeltyúknak köszönheti.

malac

2010-11-17T00:53:00.000-08:00

A törpemalacok nagyon okos, engedelmes állatok. Az Egyesült Államokban kedvelt háziállat, de Európában is egyre többen foglalkoznak tenyésztésével, különösen Németországban és Hollandiában. Dél-Ázsiában házi és vad fajként egyaránt előfordul.

A törpemalacot is sétáltatni kell

A törpemalacok nagyon tiszta, jólnevelt állatok, ennek ellenére nem feltétlenül kell a lakásban tartani őket. A kutyákhoz és macskákhoz hasonlóan a tágas kert a megfelelő hely számukra. Semmi esetre sem szabad őket zárt helyen tartani, mert azt nem viselik el. A kirekesztettséget sem szeretik. Szükségük van egy családra, vagyis emberekre, akik az anyai gondoskodást pótolják számukra. A törpemalacok nagyon ragaszkodó állatok.

Nagy mozgásigényűek. A törpemalacok előszeretettel rohangálnak, ugrándoznak a kertben. A lakásban tartás során a házi sertésre jellemző betegségektől szenvedhetnek, elhízhatnak.

Lakás gyanánt, a szabadban, megfelelő hely számukra egy kb. 80 cm széles-magas kutyaól, amelyet szalmával béleltünk ki, de egy kiselejtezett pléd is kiváló fekvőhely lehet.

juh

2010-11-16T23:53:00.000-08:00

Juh

A juh vagy birka (Ovis aries aries vagy Ovis aries) az ember által egyik legrégebben háziasított állatfaj, melynek gyapja, teje és húsa is felhasználható. A párosujjú patások rendjébe tartozik.

A juh kérődző állat és szinte a füvön is megél – ezért lett a gyengébb legelők első számú hasznosítója. Természetes körülmények között is könnyen szaporodik. Amerikába először a spanyolok vitték a 16. században.

Elnevezései életkor szerint

szopós bárány: 4-5 kg, 50-60 napos korig szoptatják, majd leválasztják
választott bárány vagy növendék: 1 éves korig
toklyó (kos és jerke): 1-2 éves korban
vemhes anya v. előhasi: a megtermékenyített toklyó
anyajuh: az első ellés után
apáca: két évnél idősebb, még nem ellett növendék
kos, tenyészkos: kifejlett hímivarú juh (fél éves korban ivarérett, 3 évesen tenyészérett)
kereső v. kötényes kos: csendes ivarzás kiszűrése
ürü: ivartalanított kos
Háziasítása, története [szerkesztés]
A magyaroknál a történelem során a ló után a legfontosabb háziállat volt. A rackajuh jellegzetesen magyar állatfajta, sehol a világon nem található, csak ott ahol magyarok laknak. Magyarországon az elmúlt ötven év során az őshonos kiskérődzők közül a juh volt az, amely számban, népszerűségben és jövedelmezőségben nagy jelentőséggel bírt.
Betegségei [szerkesztés]
Juhoknál a nyári meleg hónapokban, nedves időszakban gyakran előfordul a légynyüvesség, amelyet ha nem kezelnek, akár az állat elhullásához is vezethet.

tehen

2010-11-16T23:01:00.000-08:00

szarvasmarha (Bos primigenius vagy Bos taurus) párosujjú patás állat, kérődző. Háziasított alakja a házi szarvasmarha vagy házimarha, amely a ma már kihalt őstuloktól (Bos primigenius primigenius és Bos primigenius namadicus) származik. A házi szarvasmarhák genetikai állományuk alapján két alfajba sorolhatók, az Ázsia nagy területén elterjedt úgynevezett "brahman" típusnak vagy zebunak vállpúpja van (Bos primigenius indicus), míg a világ többi részén a púp nélküli közönséges szarvasmarha (Bos primigenius taurus) a megszokott. A házi szarvasmarhát korábban az őstuloktól eltérő külön fajnak tartották (Bos taurus).

Fő típusai

A szarvasmarha két ma élő alaptípusa a közönséges szarvasmarha és a zebu. A kettőt az őstulok két különböző változatából háziasították (Bos primigenius primigenius és Bos primigenius namadicus), amelyek a legfrissebb kutatási eredmények alapján mintegy 250 000 éve váltak el egymástól. A zebu főleg Dél- és Kelet-Ázsiában terjedt el.

Küllem, illetve hasznosítás alapján is két típust különböztetünk meg. Az első a zömökebb, tömörebb hús- és igásmarha, a másik a könnyedebb, elegánsabb tejelő fajták típusa.

Hasznosítás

Ugyan a szarvasmarhát leginkább tej- és hústermelésre használják, a gépesítés előtt jelentős volt az aránya az igavonásban is, ezenkívül felhasználják a tülkét, valamint a bőrét is.

A Newcastle-i Egyetem munkatársai 516 tejtermelő megkérdezése nyomán kimutatták, hogy a tehén több tejet ad, ha a gazdája a nevén szólítja, mint ha csupán a csorda részeként kezelnék.

Legfontosabb fajták [szerkesztés]

Magyar fajták:

Magyartarka szarvasmarha
Magyar szürkemarha (jellegzetes, nagy szarvval, ezüstszürke, a szem, mar, lábtövek sötétek, a borjak vörösbarnák)

Szimentáli tehén és borja

Tejhasznú fajták:

Holstein-fríz
Jersey
Ayrshire

Húsfajták:

Limousine
Charolais
Aberdeen angus
Hereford
Blonde d'Aquitaine
Fehér-kék belga

Kettős hasznosításúak:

Szimentáli
Pinzgaui
Lapály marhák

lo

2010-11-16T00:56:00.000-08:00

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”, az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása (az ujjak folyamatos visszafejlődésével) volt

macska

2010-11-16T00:18:00.000-08:00

A macska háziasítása és története

A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott, kezdete az ember letelepedésének időszakára tehető.
Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek azt bizonyítják, hogy a folyamat már jóval előbb elkezdődött, mint ahogyan azt ma gondoljuk. Különböző maradványokat találtak Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre becsülik. Egy ideig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek tényleg háziasított állatok lehettek, de egy francia paleozoológus, Jean-Denis Vigne és munkatársai 2004 áprilisában a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.^[8]^[9] Anatóliában is találtak olyan, körülbelül i. e. 6000 táján készült szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása Elő-Ázsia területén már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Egy 2007-es DNS-vizsgálat eredménye szerint ősétől már 100-130 ezer évvel ezelőtt elvált, jóval korábban, mint azt a régészeti leletek bizonyítják, majd a termékeny félhold területén élő emberekhez szegődött, hamarabb, mint a kutya.

Az ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló első leletek (múmiák és írásos adatok) az Ó- és Középbirodalom közötti időszakban (i. e. 2000 körül) keletkeztek, mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént, ugyanis a „miú” és „mií” (avagy „imiú” és „imií” néven feljegyzett hím és nőstény macskákról nem derült ki egyértelműen, hogy vadállatok voltak-e. Kezdetben csak szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték őket (elpusztításuk halálbüntetést vont maga után és saját kultuszuk alakult ki, később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat, mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más rágcsálókat, sőt a sivatagból betévedő kígyókat is. A macskakultusz erejét jól példázza az az i. e. 525-ben lezajlott hadjárat, mely során II. Kambüszész, perzsa király meghódította Egyiptomot, miután Pelusium ostrománál katonái fedezéséhez élő macskákat (és más szent állatokat) használt fel, mivel rájött, hogy emiatt hadseregével az egyiptomiak nem lesznek hajlandók harcba szállni. (Megjegyzendő, hogy Perzsiában, ahol ez idő tájt a macskákat nem kedvelték különösebben, a muzulmán hit elterjedéséig a kutya számított szent állatnak, bár a fekete macska ezután is a gonoszságot szimbolizálta.) Szicíliai Diodórosz is feljegyzett egy Julius Caesar idejében történt esetet, mikor a feldühödött tömeg végzett egy rómaival, aki véletlenül megölt egy macskát.
Közvetett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az ősi Egyiptom szent macskáinak egyenes ági leszármazottai napjainkban a kenyai Lamu szigetvilágában élnek. A közvetett bizonyítékok: a hasonló testfelépítés, az archeológiai bizonyíték az évezredes élőhelyekre vonatkozóan, a Lamu és Egyiptom között zajlott vörös-tengeri kereskedelem és a szigetek genetikai elkülönülése.
Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már i. e. 1500 körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló Indiából kerülhetett oda, ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet. Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben az értékes selyem kártevőktől való megvédéséhez használták fel. Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget.
Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották őket. Habár Európában már az i. e. 5. században megjelentek a macskák az Itáliai-félszigeten létrehozott görög Magna Graecia tartományban, viszonylag későn, az 1. században kezdtek elterjedni az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkező állatok, melyek génállományát a későbbiekben az európai vadmacskával történő kereszteződés gazdagította Egyiptomból az akkortájt féltve őrzött macskák első példányait a görögök csempészték ki, és mire a fáraó csapatokat küldött a visszaszerzésükre, már megkezdődött az állatok terjesztése (a föníciaiak részvételével) a Földközi-tengeren keresztül. Britanniába (ahogy Pannóniába is), az első példányokat a rómaiak vitték be, akik számára az eleinte luxusállatként tartott macskák a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak.
A kora középkorban a macskák Európa-szerte elterjedtek, mivel egyértelműen hasznosnak bizonyultak a földműveléssel foglalkozó területeken és a városokban is. A 9-10. század táján élt walesi uralkodó, Hywel Dda (avagy Jó Hovel) még törvényben tiltotta meg a macskák bántalmazását és elpusztítását (amellett, hogy árukat is meghatározta). Ekkortájt Angliában a ritka és értékes macskák még az udvari nemesség hölgytagjainak társállataiként éltek. A későbbiekben azonban a keresztény egyház a sátán képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének kezdte tekinteni őket, és híveinek a macskák megkínzását és megölését javasolta. Azt is hirdették, hogy a boszorkányok éjszaka macska alakját öltik magukra. 1484-ben VIII. Ince pápa pogány állatoknak kiáltotta ki őket, és ezzel hivatalosan is megkezdődött az évszázadokon át tartó üldözésük. Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására az egerek és a patkányok óriási számban elszaporodtak, és egyúttal ez tehető felelőssé a járványok, köztük a fekete halál, azaz a pestis megjelenéséért is.
A tengerészek ebben az időszakban is kedvelték őket, az angol haditengerészetnél például bekerültek a legénységi állományba. Úgy vélték, hogy szerencsét hoznak gazdájuknak, és megmutatják a kedvező szeleket. Saját nyelvükben gyakran megjelenik például a cicamancs, ami gyenge szellőt jelent. A hajókon, a 15. és a 18. század között a világ összes tájára eljutottak, köztük Új-Zélandra is, ahol helyrehozhatatlan pusztítást végeztek az őshonos, röpképtelen futómadarak körében.
A kor haladtával az emberek egyre jobban felismerték hasznukat, tartásuk ismét természetessé vált. A 19. században még mindig akadtak olyan könyvek, melyek rossz színben tüntették fel a macskákat. Tudatos tenyésztésük kezdete is erre az időszakra tehető. 1871-ben került sor az első európai macskakiállítás megrendezésére, a londoni Crystal Palace-ben.
A 20. századra az egyik leggyakoribb háziállattá vált, emellett orvosi, genetikai és fiziológiai kutatások alanyaként kezdték felhasználni. Magatartásuk az 1960-as években lett vizsgálat tárgya. Egyes példányaik az első emberes űrutazásokat előkészítő kísérleti repüléseken is részt vettek. A becslések alapján a kedvtelésből tartott egyedek száma az 1990-es években a történelem során először haladta meg a kutyákét, a 21. század elejére pedig a házi macskák létszáma világszerte meghaladta az 500 milliót. A háziasítás ellenére is képesek vadon élni, és gyakran kisebb kolóniákat alkotnak.

Mikor kell állatorvoshoz vinni a macskát?

A macska gyengülő egészségi állapotára és a betegségekre utaló jelek korai felismerésével megmentheted a cica életét. A hányás, a hasmenés vagy a megmagyarázhatatlan vérzés egyáltalán nem tekinthető természetesnek, azonnali állatorvosi vizsgálatot követel.
A macskák egészségét nem könnyű meghatározni, főleg ha azt próbálod eldönteni, hogy vidd-e állatorvoshoz vagy sem. Ez azért van, mert tökéletesen képesek álcázni a fájdalmat, és bármit, amit éreznek. Azonban van néhány tünet, mely romló egészségi állapotra és betegségre utal, ezek előrejelzik, hogy mikor szükséges őket orvoshoz vinni. Előfordulhat, hogy a tünetek közül néhánynak az oka ugyanaz és könnyen kezelhetőek. Ha valamiben nem vagy biztos a tünetekkel kapcsolatban, kérdezd meg az állatorvost!

hazikedvencek

2010-11-16T00:07:00.000-08:00

kutya a legkorábban háziasított állat, egy 14 000 évvel ezelőtti lelet is létezik (Oberkassel, Németország), ami valószínűleg egy kutya állkapocscsontja. A legtöbb lelet azonban Izraelből és Palesztina területéről származik, ami a kutya délnyugat-ázsiai eredetét látszik igazolni. A koponyaszerkezet alapján viszont a kelet-ázsiai kialakulás és a kínai farkastól való származás is lehetséges. A mitokondriális DNS-vizsgálatok alapján is a kelet-ázsiai teória a valószínűbb, ugyanis innen származtak a legváltozatosabb minták. Viszont mára már bizonyos, hogy a kutya kizárólagos őse a farkas. (Konrad Lorenz egy ideig bizonyos kutyaféléknek más őst tulajdonított, az aranysakált, de később visszavonta elméletét. A kutyafajták közötti genetikai variáció nem kisebb, mint a farkasok és a kutyák közötti A kutyáknál megkülönböztetik a két vagy több fajta kereszteződéséből származó a keverékeket és a fajtatiszta egyedeket. Utóbbiakat törzskönyvi nyilvántartásba veszik. Az azonos fajtájú egyedeket közös külső és belső jellemzők (úgynevezett vézenjegyek) kötik össze a közös származáson kívül. Ezeket a fajtastandard tartalmazza. A fajtajegyek némelyike negatívan hathat a kutya egészségére, rizikófaktor – például a spánielek hosszú füle. Más külső jellemzők egyenesen genetikai rendellenességként foghatók fel, például a bulldogok állkapcsa, a meztelenkutyák vagy a tacskók rövid lába.

Kutyafajták

A kutyáknál megkülönböztetik a két vagy több fajta kereszteződéséből származó a keverékeket és a fajtatiszta egyedeket. Utóbbiakat törzskönyvi nyilvántartásba veszik. Az azonos fajtájú egyedeket közös külső és belső jellemzők (úgynevezett vézenjegyek) kötik össze a közös származáson kívül. Ezeket a fajtastandard tartalmazza. A fajtajegyek némelyike negatívan hathat a kutya egészségére, rizikófaktor – például a spánielek hosszú füle. Más külső jellemzők egyenesen genetikai rendellenességként foghatók fel, például a bulldogok állkapcsa, a meztelenkutyák vagy a tacskók rövid lába.

Tacskó

A középkorban csak borzebként emlegetett rövidlábú kutya mára visszavett a gyors élettempóból és nem bánja, ha naphosszat kell néznie a tévét a kanapéról, úgyhogy ő fokozottan ki van téve az elhízás veszélyének. Persze a vadászösztön a tacskó vérében van, ezért ha a gazdi önként és dalolva nem viszi este a szokásos ellenőrző körútra, akkor erőszakot alkalmazva kiköveteli magának. Kisgyerekes családok előszeretettel mesélnek olyan véres sztorikat, amely főhőse egy magáról megfeledkezett tacskó, amint vad vérengzéssel honorálja a kisgyerek szeretetének megnyilvánulásait.

Cairn terrier

Érdekes kutya, mivel neki teljesen mindegy, hogy a békásmegyeri paneldzsungelben lakik, vagy esetleg civilizációtól távol, az alföldi tanyavilág közepén. A cairn terrier kis termetű, erős és aktív, de meglepően higgadtan fogadja a tényt, ha a gazdi egyedül hagyja délelőtt. Feltéve, ha talál magának elég elfoglaltságot, mert esetleg kellemetlen meglepetésként érheti a munkából hazatérőt a vitrin porcelánőzeinek levadászása, vagy a féltett kiskert feltúrása.

A kutya az ember legjobb barátja, és ezt még azok is elismerik, akik a macskákat jobban szeretik. A kutyákkal rengeteg
időt el lehet tölteni, lehet velük sétálni a parkban, vagy vadászni az erdőben, de ha csak a simogatás kedvéért tartjuk
őket,az is érthető, mert kedves állatról van szó.

Persze van aki túlzásba viszi a kedvencével a barátkozást, van olyan, aki tortával eteti, vagy egy ágyban alszik vele, sőt hallottam, hogy egyszer valaki még a seggét is kinyalatta a kutyájával. És azért ez tényleg gusztustalan, pedig én nem vagyok macskapárti.



Veszettség Állatokban és emberben egyaránt előforduló, ritka kivételektől eltekintve halálos lefolyású, vírus okozta betegség. A betegség világszerte előfordul, kivéve Ausztráliát, Új-Zélandot es Japánt. Európában a brit szigetek, Skandinávia, az Ibériai-félsziget és Görögország mentes a veszettségtől. Minden melegvérű állat fogékony a vírus iránt, de a madarak jóval ellenállóbbak, mint az emlősök. A kutya és a macska közvetítette városi veszettség a kutyák rendszeres oltása, nyilvántartása, a kóbor állatok befogása következtében a világ fejlett országaiból csaknem teljesen eltűnt. Európa országaiban, így nálunk is a róka, illetve más húsevő ragadozók közvetítette erdei veszettség fordul elő. A vadon élő állatok a betegség kezdeti szakaszában elvesztik a természetes menekülési és rejtőzködési reflexüket. A barátságosan viselkedő róka biztosan veszet